1931-ben születtem Szibériában. 14 évesen megszöktem otthonról, és kitanultam a bányászati technikumot. Moszkvába mentem, és elvégeztem a Moszkvai Mérnöki-fizika Főiskola - Automatika és Elektronika karát kitűnő eredménnyel. Ezt követően vissza mentem Szibériába, és tengeralattjárók reaktorainak szerelését végeztem. Egy baleset után 1973-ban egy csernobili építkezésen kötöttem ki, ahol később főmérnök helyettesi posztig sikerült felküzdeni magamat. Prypjat, Lenin sugárút 18 szám alatt laktam, és szerettem gyalog bejárni dolgozni amíg...
1986. április 25-én karbantartás kezdődött a 4-es reaktorban. Megkezdték a teljesítmény csökkentését, és kikapcsolták az egyik turbinát. 12:00-kor azonban megtagadták a teljesítmény további csökkentését. A leállást estére halasztották, sok volt még addig a munka főleg karbantartási oldalról. Normál esetben végig az irányítóteremben maradtam volna, de a késlekedések miatt úgy döntöttem, lepihenek és felkészülök az esti munkavégzésre. Este 10 körül aztán megérkezett a telefonhívás, folytathatják a teljesítmény csökkentését. Este 11 körül 50% volt a teljesítmény. Megkezdődött a műszakátvétel. Nem maradt már feladat, csak a leálló turbinákon elvégezni a rezgésdiagnosztikát. A tesztnek volt egy sötétebb kevésbé hangoztatott oldala is. A leállás során lassuló turbinák vajon képesek-e ellátni energiával szivattyúkat teljes áramszünet vagy egyéb meghibásodás esetén. Erre azért voltak annyira kíváncsiak, mert a Diesel generátorokat nagyjából 1 percig nem lehet hidegen terhelni. 1984 és 1985-ben ez a teszt nem kielégítő eredménnyel zárult, túl gyorsan csökkent feszültség és a szivattyúk leálltak.
Amikor visszajöttem a bejárásból, akkor vettem észre, hogy a teljesítmény 70MW körül van. Megkérdeztem Akimovot, mi történt? Azt felelte, amikor átváltottunk automatáról kézire, egyszerűen csak lecsökkent 30 MW-ra. Normális volt, hogy butaságokat csinál a rendszer, amikor váltogatjuk a vezérlési módokat, ezért nem volt különösebben fenyegető az alacsony teljesítmény. Nem voltam ideges miatta, normál munkanap volt ez is. Felhívtam a lentieket, hogy készüljenek fel a rezgésdiagnosztikára, számítógépek és a program legyen készenlétben. Sikerült 200 MW-ra emelni a teljesítményt, minden készen állt a tesztekre. Csend volt, mindenki a saját műszereivel foglalkozott. Toptunov és Akimov beszélgetni kezdtek, 8-10 méter távolságból nem hallottam rendesen miről beszélnek. Nyugodtnak tűntek, majd kiadták a leállási parancsot. Még ekkor sem sejtettem, hogy bármi gond lehetne, hisz a terv része volt a leállítás is. Pár másodperc múlva szinte az összes vészjelző elkezdett világítani. A reaktor pedig rövidesen felrobbant. Annak a mechanizmusnak aminek megállítani kellett volna a láncreakciót, ami megvédeni hivatott minket a váratlan helyzetektől felrobbantotta reaktort. Akkoriban persze még erről nem tudtunk. Az épület megremegett, majd darabok hullottak le a mennyezetről. Aztán egy második lökéshullám is elért minket. Tanakodtam mi történhetett, először a gáztalanítóra gondoltam, de az közvetlenül felettünk volt. Ha az felrobban akkor már rég ömlene ránk a forróvíz. Elrendeltem, hogy mindenki menjen vissza helyére.
A műszereket kezdtem ismét nézegetni mi történhetett, de nyilvánvalóvá vált ez nem egy piti meghibásodás. Az elsődleges kör nyomása nulla, a hűtőközeg hőmérséklete szintén nulla, a szállított hőmennyiség is nulla. Ez egy katasztrófa! Abban a pillanatban elképzelni se tudtam mi lehet a reaktorral, felfoghatatlan volt, semmi előjele nem volt a katasztrófának. Ezzel nem voltam egyedül, senki nem tudta mi történt. A helyzet ellenére Akimov és Tuptonov nyugodt maradt. Amikor megláttam a reaktor vezérlőpaneljét a hajam égnek állt. A szabályzórudak áram nélkül és mégis elakadtak félúton, a reaktivitás mértéke pozitív. Ez azt jelentette, hogy a láncreakció még mindig lehetséges és a teljesítmény nőni fog. Ettől megzavarodtam, és azonnal odaküldtem két embert, hogy kézzel állítsák le a reaktort. Ahogy kiléptek az ajtón rájöttem, mekkora hülyeséget csináltam. Ezerszer végig gondoltam azóta a tetteimet, de ez a döntésem szerintem is rossz volt.
Valami olyasmi történt, amit nem tudtunk visszacsinálni. Nem volt pánik, az ott lévő 10-15 ember profi volt, egyetlen parancsot se kellett nekik kétszer elmondani. Mindenki megtette a maximumot amit lehetett, sajnos sokak számára ez végzetesnek bizonyult. A műszerek alapján is szörnyű volt a helyzet, de további információra volt szükség. Kiléptem a folyosóra, de a fél tető hiányzott, szörnyű zajokat hallottam, leszakadt vezetékek sisteregtek, tűz mindenütt. Szóltam Akimovnak, hogy azonnal kapcsolja be az elszívó ventilátorokat. A turbina terem siralmas volt, víz ömlött mindenhonnan. Az olajvezetékeket megrongálták a lehulló betondarabok. Amikor megláttam a 4-es reaktor csarnokot, onnantól csak halálos fenyegetésként tekintettem rá. Akimov és a többiek megkezdték az olaj leeresztését és elektromos rendszerek lekapcsolását. Meg kellett akadályozniuk a további tüzeket. Szembetalálkoztunk egy emberrel, a felismerhetetlenségig megégett. Két kolléga elkísérte a gyengélkedőre, később meghalt. Az elképzelhetetlen fájdalmak ellenére, mindenki csendben tűrte. A második áldozat pedig Hodyumchuk volt, aki a fő keringető szivattyúkért felelt. Egy ideig eltűntként kerestük, de maga alá temette az épület. Kívülről a helyzet még rosszabbnak tűnt mint hittük. Tüzeket nem sikerült megfékezni, ki adtam a parancsot a 3. reaktorművi blokk leállítására. Találkoztam az épületkarbantartók vezetőjével és megkezdtük a sugárzás felmérését. Addigra már mindenki nagyon rossz fizikai állapotban volt. Mire visszaértünk a 4-es blokk irányítótermébe minden erő elhagyott. Nem jutott eszembe több feladat, folyamatosan elvonta a figyelmem a hányás és rosszullét. Akimov idenyújtotta a telefont, Bryuhanov volt a vonalban és magához hivatott. Vittem amit tudtam, grafikonokat, adatokat, nyomásértékeket. Természetesen nem nagyon tudtam pozitív dolgokról beszámolni a főnökeimnek.
Rosszul lettem, és elvittek a kórházba. Nem tudom mit tölthettek belém, de új erőre kaptam tőle. Rögtön a dohányzó felé vettük az irány és elkezdtünk beszélgetni. Mi, Mikor, Miért, Hogyan? A kórházat november 4-én hagyhattam el, és nem lepődtem meg amikor jöttek letartóztatni. Tudtam, hogy kell találni egy felelőst, a rendszer így működött. Reaktorok nem hibáznak, csak az emberek. Nem értettem, miért tartanak 7 lakat alatt. Nem voltam közveszélyes, nem mutattam jelét a szökésnek, de ha letartóztattak hát tartóztassanak.
A vizsgálat alatt kerültek elő olyan dokumentumok amikről nem volt tudomásom. A reaktor tervezői ismerték az instabilitási problémákat, hogy pontosabb legyek 11 évvel korábban Leningrádban történt incidens után pontosan tudták, hogy a reaktor veszélyes is lehet. Decemberre sikerült csak átlátnom mi történhetett valójában, de a lényegen nem változtatott. A tárgyalást elhalasztották, majd 1987 Júliusában megtartották. Teljes egyetértésben a személyzetet hibáztatták a baleset bekövetkeztével. Naiv lettem volna azt feltételezni, hogy valódi tárgyalás lesz, ez csak egy koncepciós per volt. A kérdéseimet az RBMK-1000 reaktorral kapcsolatban elutasították.
A cikket az utolsó Dyatlov interjú alapján készítettem. Megpróbáltam autentikusan Anatoly szemszögéből ábrázolni az eseményeket. Nem tudom, hogy mennyi a valóság tartalma annak amit mondott, de szerintem csak itt ott csúsztat egy keveset, hogy védje magát. Később kiderült, hogy kirúgással fenyegette a beosztottait aznap, ami kissé beárnyékolja történetét. Sokan gyűlölik, amiért halálba küldte a dolgozóit. Szerintem élete végéig tagadásban élt, és nem tudta valóban megérteni mekkora tragédia történt 1986-ban. Az interjú során mindvégig távol helyezte magát a főbb eseményektől.