Detoxikálásom kezdete

Mindig csak nevettem azokon a YouTube felhasználókon, akik ilyen tartalmakat töltöttek fel, hogy hogyan detoxikáltam magam a közösségi média hatásaitól, most vissza vonulok de tényleg meg stb. Én kérek elnézést, igazuk volt. Tényleg létezik olyan, hogy sokkot okoz a túlzott stimuláció. 

Nyár végén, ősz elején kezdődött az egész, amikor észre vettem magamon, hogy megbeszélések közben nem vagyok igazán jelen. Megnyitom a telefont, izom memóriából megnyitom a kék F betűt, a piros Lejátszás gombot, a kék madárkát, és mint egy kényszerevő végig görgetem a már 10x látott hírfolyamokat újdonságok után kutatva. Annyira elhatalmasodott ez a szokás, hogy már napjában kétszer kellett töltenem a telefonomat, mert egyszerűen nem maradt benne elég töltés a munkához. Valamit csinálni kellett, a 5-6 órás kijelző bámulással, mert a produktivitásom a nullához közelített. Bekapcsoltam a digitális jólét nevű funkciót, de azt is megkerültem. Mivel elvonási tüneteim szerencsére nincsenek, így nem töröltem magam mindenhonnan.

Ehhez az állapothoz még a rengeteg célzott reklám megjelenése is hozzájárult. Olyan mintha minden beszélgetésem lehallgatnák. Folyamatosan azon mesterkedik valaki, milyen szolgáltatást kellene rám sózni, és addig kondicionálták az agyamat hogy egy kettőre már rá is kattintottam. A tudatos vásárlót kezdték veszélyeztetni bennem, amit soha nem fogok feladni. Az a legszomorúbb, reklámfilteres DNS klienst használok és még így is elárasztanak a hülyeségekkel.

Korábban én mindig oktató jelleggel használtam ezeket a platformokat, akinek volt Google+ az tudja milyen, amikor nem toxikus a közösség. Folyamatosan építjük egymás tudását, segítünk a másikon, elfogadjuk a másikat. Volt jutalom a jó hozzászólásokra, tényleg úgy éreztem több vagyok, ha online is jelen lehetek másokkal. Amikor megszűnt, nagyon elveszettnek éreztem magam. Ezzel szemben a YouTube és a Facebook valami egészen mássá változott az utóbbi 5 évben. Többször is észre vettem magamon, hogy érzelmileg kompromittált a bullying (megfélemlítés, terrorizálás, zsarnokoskodás, erőszakoskodás, kegyetlenkedés, megalázás, gyötrés, zaklatás, szekálás, szívatás, szadizás, kötekedés) és ez kihatott a lelki egyensúlyomra. Főleg mert régi sebeket tépett fel. Látva ahogy másokkal bánnak, nem kellett sok, hogy bele álljak minden céltalan vitába. 

Nem tudok jelenleg mondani olyan oldalt, vagy csoportot ahol ne lenne folyamatos a bántalmazás a Facebookon. A YouTube egy fokkal jobb, ott csak a magyarok videói alatt észrevehető. Rohadjál meg Dancsó Péter és rohadjon meg az összes többi aki ehhez hozzájárult. Rohadjon meg a Totalcar, és rohadjon meg az Index is. Tudjátok mi volt a legszomorúbb? Én is beálltam a bántalmazók közé a végén már csak ez jelentett számomra örömet. A nap végén szaladtam, hogy megnézzem mit veszekednek az emberek az adott oldalakon, és oda tudjak szúrni egykét megjegyzést én is. Nem könnyű erről beszélni, de kell. (Nem vagyok én szörnyeteg, egykor negyedmillió embernek tanítottuk hogyan kell Windows-t telepíteni. Kiemeltük őket a digitális írástudatlanságból, és néhányan még munkát is szereztek ennek köszönhetően. Találkoztam velük élőben, tényleg léteznek ezek az emberek.) -Nameless

A fentiekre részben azt a megoldást hoztam, hogy letöröltem a telefonomról mindent, ami könnyű hozzáférést jelentett ezekhez a platformokhoz. Semmilyen klienst nem hagytam fent, megtörve az izom memóriámat még a könyvjelzőket is kitöröltem, hogy böngészőből is melós legyen megnyitni ezeket. Mondjuk annyi kedvezményt tettem magam felé, hogy YouTube helyett a NewPipe nevű (FOSS) alkalmazást használom, amiben nincs nyomkövetés és kommentek sem. A feliratkozásaimat is RSS alapon tölti be, így a számomra értékes tartalmakat még megtudom nézni, TV-re is ki tudom rakni.

A másik tünet amit az öndiagnosztikám alapján észrevettem, hogy a figyelemküszöböm 30 másodperccé silányult. Kértek tőlem információt és 2 óra múlva küldtem el mert rögtön elfelejtettem, pedig elkezdtem én előbányászni csak jött egy értesítés, ránéztem a telefonomra stb. Szerintem maradandó károsodásokat szenvedett a koncentrációs képességem, például lassan már egy zenét se tudtam rendesen végig hallgatni, mert azonnal kellett valami új, valami ami megadja azt a pár másodperc érdekességet és lapozhatok a következő dalra. Ezzel még nem foglalkoztam, úgy vagyok vele erőt kell venni magamon és változtatni. Majd kitalálok valamit.

Ha te is ilyesmiket tapasztalsz, kezdd el követni a példámat, mert komolyan mondom a földi pokol https-en keresztül érkezik, meg kétlépcsős azonosítás a kapuja. Azt tudom javasolni, emeld fel a hangodat, jelezd az oldalak felé, hogy tegyenek is végre valamit. A legjobb ha az első kiakasztó posztnál blokkolod őket, mert ahol van elég szar, ott mindig lesz rá légy is. Sok még a tennivaló, nyilván nem vagyok még kész, de elindultam.

Nameless


Támogatás: PayPal
Támogatás: Brave

2020.10.11