Samsung Galaxy S20 FE 4G (második rész)

Eltelt egy teljes hét, amióta átvettem a készüléket. Nem sok, de arra elég hogy jobban kiismerjem az alanyt. 


Akkumulátor

Az akku továbbra is pocsék, 4-5 óra SOT maximum, mindennapos használatban inkább 2,5 óra. Igen, tudom lehetne az áldozatot hibáztatni, de ne tedd. Nem ma kezdtem az ipart, bármennyire is szeretnéd megmagyarázni nem én vagyok a hülye. Az S21 Ultra is lemerül 5.5 óra alatt, pedig az majdnem kétszer ennyibe kerül. Egyetlen közös van bennünk, az pedig a munkahelyünk. Semmi térerő, maximumra tekert neon fény, Microsoft céges portál. Minden telefont képes zsebmelegítővé változtatni. Délben enni kér, vagy lemerül délután 5 órára. Gáz.

Kamera


A kamera nagyon jó, egyre több élethelyzetben veszem hasznát. Én sose voltam az a nagy fotós, de most már van értelme dolgokat megörökíteni. Prezentációkat gyártani ipari környezetben nagyon jól lehet vele, főleg az éles fókusz, 3x Zoom és a nagy dinamika tartomány miatt. Ha be kell mászni valami szerkezetbe, ott is simán éles fotókat tudok lőni mondjuk egy adattábláról. Öröm használni, héten arra jöttem rá, a széles látószögű kamerával menő kis makró fotókat lehet csinálni. Nagyon erős ebben a telefon, főleg ennyi pénzért. Külön tetszik hogy nem a megapixel háborúban szeretne nyerni, hanem csak egy frankó néz és kattint kamera.

Kijelző

Nos igen, a 120hz. Sajnos a varázs hamar eltűnik, de a -2 óra kijelző idő örökre megmarad. Nem mintha bármi gond lenne vele, most is vaj sima minden. Csak megszokod, és akkor nem látod a különbséget már. Másnak oda adva leesik az álla, de nálam kb 2 nap után elkopott a hatás. Amúgy a fényereje teljesen rendben van, volt pár napos óra tök jól láttam kint. 

Teljesítmény és verdikt

Hozza amit egy 65 ezer forintos Xiaomi tudott 3 éve. :) Eddig egyetlen egyszer futottam bele olyanba, hogy már nem volt meg amit ki akartam másolni egyik appból a másikba. Általában mindig a YouTube az az alkalmazás ami bezáródik. Eddig 3 Samsung telefonon volt, mindig a YT-ban kellett újra rákeresni arra amit nézni akartam korábban. Lehet jobb lenne memóriába rögzíteni mert van erre lehetőség, de akkor rögtön visszatérünk az első ponthoz… és megint én leszek a hibás ha merül… 

Meg kellene már érteni az általam nagyra becsült sokat tudó kocka kollégáimnak, hogy nem Antutuban szerkesztem a videókat, és nem Geekbench-ben írom az e-maileket. Ezeket a teszteket amiket mérőszámnak használunk úgy csalják el a gyártók ahogy nem szégyellik. Most hogy egyre kevesebb ember megy fizikálisan megtapogatni a kiszemelt eszközt, (amit amúgy is sokan meggyaláztak már a Médiafánkban és nem indítottak újra 1240 órája) még jobban megpróbálnak átrázni számokkal és adatokkal, hogy valahogy összehasonlítsuk a zseb-számítógépeket egymással. 

Az S20 FE szerintem nem nem hozza azt a prémium érzetet, amit az S20 szériának kellene, vastag, műanyag, és a fém keret sem tűnik fémesebbnek mint az A71. Snapi 865 nélkül, nem tudom kinek tudnám ajánlani ezt a telefont. Pláne nem 275 000 forintért amennyibe a 256 GB-os modell kerül. Ez egy 160 000 Ft-os tudású telefon.

Nameless
2020.02.27
Támogatás: PayPal