Az autózás ára 3. rész


Közkívánatra elkészítettem a cikksorozat utolsó részét is. Számon vesszük a múltat és meglátjuk mennyibe kerül a márkahűség.

Opció 5: Polski Fiat 126P 1991



Az autós pályafutásom a kispókkal kezdődött. Fogyasztása pont ugyanakkora volt mint az utána következő 2 autómnak, egyedül a tankja volt sokkal kisebb. Simán eljártam 5.8-6 literből, viszont a halláskárosodás 80km/h sebességnél csak az egyik kompromisszum volt a sok közül. Akkor lett igazán tele a gatya amikor faros autóhoz mérten márciusban seggel belecsúsztam vele egy árokba, ekkor döntöttem el mennie kell. Ezen az autón megtanultam mindent amit a szocialista lét tartogatott. Kikeményedett radiál gumikkal tojáshéjon lavírozni, terepezni ott ahol az X5-öt rángatja az Uaz. Mikuláskor megszakítót barkácsolni nagykabátban. Éjszakás műszak után visszahúzó rugót fabrikálni a szívatóra. Alu lemezből hő és nedvesség védelmet gyártani a kipufogó fölé. Meg még sorolhatnám. Csodálatos utazás volt, aminek az eredménye az lett, hogy -10 fokban is 3 fordulat után indult a kis szörnyeteg. Az adott élményekért és mókás és kevésbé mókás pillanatokért pofátlanul keveset kellett fizetni.


Csak a vicc kedvéért beleraktam egy 85 000 forintos személyi kölcsönt is, ami az autó vételárát jelképezi. Gyakorlatilag csak tankolni kell kategória, mindenkinek ajánlom a Polski Fiat 126p típusú személygépjárművet.


Opció 6: Suzuki Swift 1.3 KAT 1998



A következő autóm a mi autónk volt. Nagyon szerettem, mert minden hibája ellenére kimondottan takarékos volt fenntartani. A fogyasztása 5-5.5 liter között alakult, amit egyedül az új Swift tud lekörözni a cikksorozatban. Itthon is megtudtunk rajta minden csinálni, nem sajnáltam és kedvem is volt vele szórakozni. Nem interferáló motorjának köszönhetően, még egy vezérlés szakadás sem tehet benne kárt. Ezzel is voltak kalandok, a legnagyobb para az volt, amikor menet közben szakadt össze a katalizátor és eltömítette a kipufogót. Még hazajött de többet nem indult be amíg nem lett elhárítva a hiba. Az autó végét a harmadik dugattyú szoknyájának törése jelentette, ami nem beismert típus hibája a G13B motoroknak. Foglalkozni kellett volna a rozsdával és egy a komplett motorfelújítás a legnagyobb jóindulatom ellenére is GTK lett az autó. Egy teletank benzin és 4 új gumi volt a veszteség, amit mai napig bánok. Egyébként lekérdeztem ügyfélkapun és mai napig van rajta műszaki és elvileg még használják. Olcsón vásároltam, és motorhibásan többért sikerült eladnom, tehát ez nem is jelentkezett költségként.

Ford Opció 7: Márkahűség



Fiestából Fiestába, igaz ezen annyira nem gondolkodtam. Nem tartom magam túlságosan márka fanatikusnak. De megér egy próbát. Specifikációi alapján az új Fiesta fogyasztása nagyjából ugyanakkora mint az én régi kocsimé. Kapásból 1 millió forint a beugró, ebből szerintem kb 500-700 000 Ft között számolnák be a kocsimat, mondjuk megpróbálnék mindent kisajtolni hisz láthattátok mennyi pénzt hagyok náluk éves szinten. Nem rokkanunk bele az extra kezdeti költségekbe, de ami utána jön az már annyira nem tetszett. A Ford Opciót is megnéztem, ami nem rossz, viszont az elején és a végén is perkálni kell, amit személyes egyeztetés után tudnék megmondani kb mennyi. Szóval egy külsős ajánlatot vettem alapul.

Túl drága, hisz a Ford Opció kezdeti és utólagos költségeivel is számolnom kell, akkor ugyanott vagyok mintha sima autóhiteles lennék.

Végszó


Íme a végeredmény! Kispolszkit mindenkinek! Meg magyar Swiftet!



Támogatás: PayPal

Nameless
2019.10.05